A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Ez azzal magyarázható, hogy a magyar piac a hét többi napján felülteljesítette a szintén folyamatosan erősödő nemzetközi piacokat, ennek következtében a BUX pénteken nagyobb mértékben gyengült az európai tőzsdék részvényindexeihez képest, ami normális folyamatnak tekinthető - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek. Az európai részvénypiacok mínuszban zártak pénteken, a BUX szinte a "sereghajtóként" fejezte be a pénteki kereskedési napot
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a nap végére kicsit javult a helyzet a magyar piacon, mert megérkeztek a vevők, a BUX ugyanis a záró értékénél nagyobb mínuszban is járt nap közben.
A Mol 320 forinttal, 1,46 százalékkal 21 665 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 47 forinttal, 0,49 százalékkal 9552 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 477 forintra gyengült, forgalma 193,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 17 forinttal, 0,25 százalékkal 6868 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2710,96 ponton zárt pénteken, ez 8,90 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek