A tulajdonosi szerkezet teljesen áttekinthető, mindenki saját néven vagy érdekeltségein keresztül szerzett az érintett cégekben különböző mértékű tulajdoni hányadot, és mivel az ügyletben tőzsdei cégek az érintettek, a folyamat mindenki számára nyomon követhető - mondta Jászai Gellért.
Az Opimus Groupban Mészáros Lőrinc 16,9 százalékos részesedést szerzett, ő pedig a Konzum Management
Kft.-n keresztül 14 százalékot vett meg. A Konzum Nyrt.-ben Mészáros Lőrinc 19,57 százalékra tett szert, míg a Konzum PE Magántőkealap 22,5, illetve nyilvános vételi eljárást követően további, legalább 22,5 százalékos részvénycsomagot fog vásárolni. Jelentős munkát fordítanak arra, hogy a két holdingcéget nemzetközivé tegyék, a befektetői kör szempontjából is - írja az MTI.
Kapcsolódó
Jászai Gellért cáfolta az egyébként az Opimus Nyrt. leányvállalata által tulajdonolt Világgazdaságnak, hogy kivonulna a Konzumból, mint mondta, hogy csak átrendezte a portfólióját, a közös befektetést pedig szoros és hosszú távra tervezett stratégiai partnerségnek nevezte, amely elsősorban a turizmusra, az ipari, pénzügyi és tőkepiaci befektetésekre, az ingatlankezelésre és a médiára vonatkozik. Ezek olyan stratégiai iparágak, amelyekben további terjeszkedést és fejlesztéseket terveznek a jövőben - mondta Jászai.
Arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy politikai támadások célpontjává válik, amiért az Orbán Viktor jó barátjaként
ismert Mészáros Lőrinccel kezdett közös befektetésekbe, azt mondta: ezzel a kérdéssel eddig sem foglalkozott és ezután sem szeretne. Hozzátette: nem hiszi, hogy egy gazdasági racionalitáson alapuló döntést, "amelyet természetesen befolyásolt"
az évtizedes baráti kapcsolata is Mészáros Lőrinccel, politikai felhangoknak kellene kísérniük.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól