Az amerikai informatikai óriáscég adózott eredménye 1,68 milliárd dollárra, részvényenként 1,81 dollárra csökkent az egy évvel korábbi 1,75 milliárd dollárról, részvényarányosan 1,85 dollárról.
A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 2,45 dollár lett, nagyobb az elemzői várakozások átlagában szerepelt 2,42 dollárnál.
A cég bevétele 5 százalékkal 19,07 milliárd dollárra nőtt.
A biztonsági szolgáltatásokból származó bevétel 65 százalékkal, a felhőalapú szolgáltatásból származó pedig 25 százalékkal nőtt a negyedévben éves összevetésben. (Melyik cégnél dolgoznának leginkább a magyarok?)
Képünk forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet