A korábbi évekhez hasonlóan 2017-ben is a vegyes alapok iránti érdeklődés dominált: a 2016-ban indult CIB Reflex Alapok Alapjában kezelt vagyon 23 milliárd forinttal bővült, és ezzel a piac egészét tekintve is a legjelentősebb kezeltvagyon-növekedést érte el. A vegyes konstrukciók mellett a teljes alapkezelői piacon az ingatlanalapok és az abszolút hozamú alapok voltak az előző év legkeresettebb termékei
Bár idén is leginkább a vegyes alapokban látunk komoly fantáziát, valószínűsíthető, hogy a hazai befektetők a magasabb rizikójú részvényalapok irányába is nyitnak - véli Komm Tibor, a CIB Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.
Kapcsolódó
Ehhez kedvezők a kilátások: az elemzői várakozások alapján 2018-ban és 2019-ben egyaránt 10 százalék fölötti eredménybővülés várható a vállalati szektorban. Európa és a fejlődő térség idén is jól teljesíthet, mivel a növekedési ciklus hosszabb ideig tarthat, illetve az árazások is átlagosak. Közös halmazként adja magát a közép-kelet-európai részvénypiac.
Bízunk a magyar piac kockázatvállalási hajlandóságának növekedésében ezért indítottunk el egy közép-kelet-európai részvénypiacra fókuszáló részvényalapot, melyben 2018-ban jelentős bővülésre számítunk- tette hozzá Komm. Az idei év vesztesei pedig a kötvények lehetnek.
Magyarországon a 2017-es, 3,8 százalék körüli gazdasági növekedés megismétlésére számít a CIB Alapkezelő. A magas lehívási arány és a megnövekedett uniós előfinanszírozás miatt a vállalati beruházások dinamikus bővülése várható. A kedvező jövedelmi és hitelezési folyamatok a lakossági beruházások meglódításán keresztül is jelenthetnek ösztönzést a növekedésre. A monetáris politika első félévében nem várható változás, azonban a második félévben ez változhat, amennyiben a hozamemelkedés az európai állampapírpiacokon megindul: ekkor az MNB fő fókusza nem a magyar hozamgörbe alacsony szinten tartása, inkább a volatilitás csökkentése, vagyis a hozamemelkedés lassítása, végső soron pedig a pénzügyi stabilitás lehet.
| Deviza | 2018. jún. 30. | 2018. dec. 31. |
| Euró/forint | 315,0 | 313,0 |
| Dollár/forint | 267,0 | 261,0 |
| Euró/dollár | 1,18 | 1,20 |
| Forrás: CIB Alapkezelő | ||
Fotó forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban