A Napi Gazdaság keddi szánának cikke
Az iraki energiaügyi miniszterelnök-helyettes szóvivője a döntést azzal indokolta, hogy az amerikai olajóriás tavaly októberben hat kutatási területre vonatkozó feltárási szerződést írt alá az autonóm kurd régió kormányával. Márpedig Bagdad az ilyen megállapodásokat semmisnek tekinti, álláspontjuk szerint ugyanis kizárólag a központi kormányzat dönthet kutatás-termelési kérdésekben, így csak az általuk jóváhagyott és aláírt szerződések érvényesek − írta a Wall Street Journal.
Hussein al-Shahristani miniszterelnök-helyettes leszögezte, az Exxonnak választania kell kurdisztáni tervei, illetve az ország második legnagyobb, West Qurna-1 olajmezejének fejlesztésére vonatkozó, központi kormánnyal kötött szerződése közt.
Amennyiben ugyanis a kurdisztáni kutatásokat részesíti előnyben a cég, felülvizsgálják a déli területre szóló szerződését. A központi kormányzat és a kurd autonóm terület közötti nézeteltérés nem új keletű, gyakorlatilag 2003 óta képtelenek megállapodni a kiviteli jogokról, ami komoly kockázati tényezőt jelent az ott kutató cégeknek is. Az Exxont tavaly decemberben a Mol kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone Petroleum potenciális vevőjeként is hírbe hozták, részben a kutatási szerződések megkötésére alapozva. Amennyiben viszont az amerikai társaságnak fontosabb dél-iraki érdekeltsége, úgy a GKP Exxon általi felvásárlásának esélye is igencsak megcsappanhat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó