„Szuper érdekes kérdés, hogy miként hat majd a digitális fizetőeszközök innovatív piacára az, hogy állami szervekként, a jegybankok is belépnek a tokenizált pénzek világa” – mondta lapunk kérdésére Ronit Ghose, a Citibank globális bankszektori üzletágának vezetője és pénzügyi innovációs főnöke a pénzintézet éves sajtókonferenciáján.
Az bizonyosságnak tűnik, hogy a készpénz elpusztíthatatlan, viszont a jegybankok által kibocsátott digitális változat mindenképp alapvető hatást fog gyakorolni a piacok működésére.
Kapcsolódó
Ezen a téren Kína az úttörő, ahol már létezik a digitális jüan, az Európai Központi Bank nagyjából ötéves távlatban gondolkodik az euró digitalizálásának piacraviteléről, a Federal Reserve az Egyesült Államokban nem siet, és a Magyar Nemzeti Bank is csak a közelmúltban vette napirendre érdemben a forintot, mint digitális fizetőeszközt.
Hova vezet az ütközés?
Ghose szerint a jegybanki digitális pénz teljesen új távlatokat fog nyitni, ahogy az egyre szélesebb közönséghez is eljut a technológia megbízható forrásból, mint amilyennek egy állam központi bankja tekinthető.
Felvetésünkre kifejtette, hogy ugyan sok a bizonytalanság, de ő azzal számol, hogy a központilag kibocsátott tokenizált fizetőeszközök inkább újabb tereket nyitnak meg a piaci alapon működő kibocsátók előtt.
Kiemelte, hogy szerinte az államnak és az állami intézményeknek, mint a gazdaság egyéb területein, itt is elsődlegesen alapozó, a keretrendszereket biztosító szerepük van, amelyek után engedni kell a piaci innováció és verseny működését.
Elfojtás és nevelés
A közelmúlt néhány kormányzati intézkedése erősen árnyalja, hogy az egyes országok miként ítélik meg a szektort, a lépéseket vérmérséklettől függően értékelik az indokolt szabályrendszer kialakításától egy innovatív iparág kivéreztetésének kísérletéig.
A legkiemelkedőbb példa, a Facebook által, a pénzpiac számos globálisan fontos szereplőjével indított libra. Amint ennek a potenciális egymilliárdos felhasználóbázisval szembesültek a döntéshozók, olyan akadályokat tettek a fejlesztések elé, ami miatt a legnagyobb nevek közül sokan kiszálltak, átkeresztelték és újragondolták az eszközt, és a Diem indulása napirenden van, de bizonytalan a jövője.
Amerikában a Ripple ellen indított csapást a helyi pénzpiaci felügyelet, ami azt is felvetette, hogy pénznek, vagy egyéb szabályozási keret alá tarozó pénzpiai eszköznek kell tekinteni a kriptodevizákat, lévén ez is egy rendezetlen vita.
Itthon a Pénzügyminisztérium is bevezette a kriptopénzek adóztatásának a rendszerét, amitől az adószakértők egy számottevő tőkekivonást várnak, miközben a digitális forint meglehetősen távlati tervnek tűnik.
Kína maga részéről, ha már ennyire előrehaladt a fejlesztésben, egy erőteljes húzással lényegében betiltotta a magáncélú kriptopénzek bányászatát, leghatásosabban mutatva, hogy a jegybankok alapvetően nem kedvelik a versenyt saját piacaikon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

A Balatonon már jár a MÁV csodavonata

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Beütött az újabb kripto katasztrófa: megbukott a piac kiskedvence

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Üzent a miniszter a jegybankelnöknek, minden magyart érint majd Varga Mihály válasza

Az orosz hatóságok lefoglalják az ukránok lakásait

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom
