Az árfolyam hatéves mélyrepülésen van túl. Ezalatt a magyar állam a napilap számításai szerint kisebbségi részvényesként mintegy nyolcvanmilliárd forint osztalékhoz jutott.
A vásárlást ugyanakkor - magukat a téma érzékenysége folytán megnevezni nem kívánó tőzsdei elemzők - ma se tartják "különösebben jó döntésnek". Ebből az összegből jelentősen csökkenthették volna az államadósságot, de akár az ország fejlesztésére - például egészségügyre, vagy épp oktatásra - is elkölthették volna. A lépés befektetésként kevéssé értelmezhető, hisz az állam a jelek szerint nem kíván megválni Mol-papírjaitól, mint ahogy további vásárlás sincs napirenden.
Kapcsolódó
Jól járt viszont a Szurgutnyeftyegáz - amit Putyin orosz elnök magánvagyona részeként emlegetnek -, hiszen az orosz olajcég körülbelül 150 milliárd forintnyi eurót kasszírozott az üzleten - fogalmazott a Népszava.
A magyar állam ugyanis 2011-ben 22,2 millió Mol-részvényért darabonként - közel árfolyamcsúcson - 22 ezer 400 forintot fizetett az oroszoknak. Ráadásul a papírokért a magyar állam euróban fizetett, így a forintgyengülés miatt ez ma már részvényenként 25 ezer 887 forintot jelent. Ehhez képest a Mol-részvény pénteken 23 ezer 660 forinton zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el