A tengerentúlon veszteséggel zártak a pénzügyi szektor képviselői, a brit HSBC Holdings ugyanis azt közölte, hogy a rossz hitelekre képzett céltartalékok 2006-os állománya 20 százalékkal is meghaladhatja az elemzői várakozásokat. A bejelentés hátterében jórészt a világ harmadik legnagyobb bankja által az amerikai hitelpiacon véghezvitt erőteljes terjeszkedés - amely az elsőrendűnél gyengébb besorolású hitelfelvevőket célozta meg -, valamint ezzel összefüggésben az áll, hogy a kamatok emelkedése miatt sokan nem fogják tudni törleszteni jelzálogkölcsönüket. Az aggodalmakat fokozta, hogy a szintén a jelzálogbizniszben érdekelt New Century Financial az ügyfelek fizetési nehézségeire hivatkozva veszteségről számolt be a negyedik negyedévet illetően. De a Wal-Mart és a McDonald’s is hiába jelentette forgalmának növekedését, részvényei lejtőre kerültek. A techszektorban a Hewlett-Packard papírjai erősödtek, miután a Goldman Sachs felvette azokat a különösen vételre ajánlott részvények listájára. E felsorolásban a HP-papírok az Apple részvényeinek helyére léptek, így utóbbiak jegyzése gyengült. Az olajszektor viszont a nyertes oldalra került, az energiahordozó márciusi jegyzése ugyanis 2 dollárral 59,71-re ugrott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!