Várhatóan hatalmas, százmilliárdot meghaladó leírásra kényszerülhet a Mol a társaság mai közleménye szerint. Ebből kiderül, hogy az olajtársaság kurdisztáni terveit jelentősen módosítani kell, az általa működtetett Akri-Bijell mező ugyanis messze nem tartalmaz annyi gazdaságosan kitermelhető olajat, amennyit vártak tőle. A mező gazdaságosan kitermelhető kőolajkészletét 4 millió hordó olajegyenértékesre módosította a Mol. A korábbi kitermelési jelentésben a teljes kurdisztáni olajkészletet még 210 millió hordóra tették, igaz ez a Mol másik, sokkal kisebb arányban tulajdonolt mezőjét is tartalmazta.
A társaság korábbi beruházásainak alapján a blokk teljes könyv szerinti értéke 440 millió dollárra rúg. Ebből várhatóan jelentős leírásra kényszerül a harmadik negyedévben a vállalat. Ez az összeg a jelenlegi árfolyamon a 120 milliárd forintot is meghaladja, ami bőven több lehet mint a társaság teljes harmadik negyedéves eredménye (a legutóbbi jól sikerült negyedéves eredmény ennek az összegnek mintegy fele volt). Ez persze csak egyszeri számviteli tétel, de a társaság jövőbeni terveire is hatással kell lehet, hiszen ennek fényében nehezen tűnik tarthatónak például a társaság 2017-re előrejelzett 130 ezer hordó feletti napi kitermelési szintje.
Még fontosabb talán a kurdisztáni beruházások további sorsa az olajcégnél. A Mol két ottani mezője közül a másik, a Shaikan eddig nem okozott csalódást a kitermelhető olaj mennyiségét tekintve. Ott Mol csupán 20 százalékos tulajdonos, szemben a Akri-Bijell 80 százalékával a kurd kormány kötelező részét nem számolva és nem is operátor. A mostani közleményben erre vonatkozólag csupán annyit mond, hogy a Mol csoport továbbra is elkötelezett, hogy maximalizálja meglévő befektetéseinek értékét Irak Kurdisztáni Régiójában, többek között a Shaikan blokkban. Mint ismeretes abban a blokkban nem a kitermelt olaj mennyiségével, inkább annak értékesítésével és főleg a befolyó ellenértékekkel van gond, ami miatt az operátor komoly pénzügyi gondokkal küzd. Itt egy új, helyi olajértékesítésekre vonatkozó kereskedelmi megállapodás megkötésére július 1-jén került sor a meglévő termelés után járó kifizetések biztosítása érdekében. Ennek alakulása fényében amennyiben a kifizetések magasabb szintet érnek el és folyamatossá válnak, megfontolás tárgyát fogja képezni további Bijell kút (Bijell-2) bekötése. A Mol csoport továbbra is az Akri-Bijeel licensz operátora kíván maradni a közlemény szerint és folytatni fogja a Bijell-1B kúton a kitermelést ami jelenleg mintegy 2200 hordó naponta.
A hír egyértelműen negatív az olajtársaság szempontjából még akkor is, ha mostanság már nem is kitermelési inkább a finomítókkal kapcsolatos hírekre koncentrálnak is a befektetők. Az elemzőkre vár még, hogy becsléseiket az új bejelentésnek megfelelően módosítsák, ezek vélhetően csökkenő célárfolyamokat eredményeznek majd - éppen ma egy célárfolyamemelés érkezett reggel, de ez még a bejelentés előtti - kérdés, hogy mennyivel. Ennek megfelelően alakul is a részvényárfolyam, ami jelenleg 2,5 százalékot meghaladó mínuszban tartózkodik, de ennél lejjebb is járt a nap folyamán.
A szerző rendelkezik Mol alapú kötvényekkel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot