Akinek kiskorú gyereke és megtakarítása is van, az idén különösen sokat kereshet állampapírokon. Az inflációt követő kamatozású állampapírok ugyanis hamarosan átárazódnak, az alapkamatukat a tavalyi 5,1 százalékos átlagos áremelkedés adja majd, erre épül rá a különböző mértékű kamatbónusz.
A legmagasabb ezek közül az, amelyet az úgynevezett Babakötvényekre fizet az állam, a mértéke 3 százalékpont. Ez azt jelenti, hogy 8,1 százalékos kamattal ketyegnek majd az idén az ilyen értékpapírok. A most induló új sorozatot, a 2041-ben lejárót már eleve így is hirdette meg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a többi Babakötvény - a 2032-ben lejáró kivételével - kamata február 1-től emelkedik majd szintén 8,1 százalékosra. A 2032-es kötvénynek decemberben van a kamatfordulója, addig kell várniuk a vásárlóknak a kamatemelésre.
Megéri sokat befizetni
Az adott évben kibocsátott Babakötvényt mindig csak az adott évben született gyerekek számára lehet megvásárolni, vagyis a most forgalomba kerülőt a 2022. február 1. és 2023. január 31. között világra jött babák szülei, illetve más hozzátartozói, segítői jegyezhetik le a Magyar Államkincstárnál vezetett Start Értékpapírszámlára. A nagyobb gyerekek számára is lehet azonban Start-számlát nyitni a kincstárnál egészen addig, amíg nagykorúak nem lesznek. Számukra a megfelelő évben kibocsátott, a 2014. január 31. előtt született gyerekek számára pedig a 2032-es sorozatból vásárolhatnak be a szülők.
A számlát akár az ügyfélkapun keresztül is megnyithatják a szülők a gyerek számára, számlavezetési díj nincs, a megtakarítás pedig nem csak kamatadó-mentes, hanem még állami támogatás is járhat rá, amelynek mértéke 10 százalék, és az idéntől már maximum 12 ezer forint. (Tavaly még 6 ezer forint volt a plafon.). A befizetések összegének nincs felső korlátja, a 8,1 százalékos kamat pedig eléggé vonzó lehet ahhoz, hogy a szülők nagyobb összeget is elhelyezzenek a gyerek számláján.
A nagykamaszok számára is megérheti számlát nyitni a magas kamat miatt. A jogszabályok alapján akár 17-18 éves gyerekeknek is lehet Start-számlájuk, annyi csak a kikötés, hogy ilyenkor három évet kell várni legalább ahhoz, hogy a gyerek felvehesse a pénzt a számláról. Egyéb esetben a gyerekek 18 éves korukban jutnak hozzá a megtakarításhoz. Mindenesetre annak, aki most biztonságos, magas kamatozású megtakarítást keres, és tinédzser gyermeke is van, érdemes megfontolnia ezt a lehetőséget is.
A prémium állampapírok is busás kamatot adnak majd
Két új Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatot indított az ÁKK a napokban éppen csak megvárva, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétegye a 2021-es inflációs adatokat. Ez nem volt meglepő, hiszen a forgalomban lévő PMÁP-sorozatok hatalmasra duzzadtak. Az inflációt követő PMÁP-ok iránti kereslet tavaly megugrott, a 2026-os sorozatból összesen hét rábocsátást hirdettek meg, a végső mennyiség megközelítette a 400 milliárd forintot, a 2024-es sorozat is négy rábocsátást ért meg, igaz, szerényebb, 181 milliárd forintos végösszeggel. Az ÁKK nyilván nem akarta tovább növelni ezeket az állományokat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz