EURUSD
A Fed szerdai kamatdöntését követő masszív dollárgyengülés után a devizapár továbbra is tartotta az elmúlt hét második felében megszerzett erejét; míg a német választásokon többséget szerző konzervatív CDU párt győzelme után az euró csupán mérsékelt erősödésre volt képes hétfőn hajnalban, miután Angela Merkel pártjának koalíciós partnerre lesz szüksége a kormányzáshoz.
Bár a jelentős szerdai emelkedést követően gyakorlatilag oldalazást láthattunk a devizapártól: a továbbiakban az 1,36-os szint-, illetve 1,3711-es lokális tető állhatna a vevők útjába; míg az 1,3510-1,35-ös zónából ismét lefelé mozdulva el, a következő jelentős támaszt ismét az 1,34-es szint jelenthetné a devizapár számára.
A kurzus számára a német pártok között kötendő lehetséges koalíciós megállapodás; valamint a héten érkező fontos tengerentúli gazdasági adatközlések mutathatnak majd irányt, míg a Fed stimulus jövőjével kapcsolatos kommentek-, és jegybankári nyilatkozatok ismét kiemelt befektetői érdeklődésre tarthatnak majd számot.

EURHUF
Bár a Fed kamatdöntésére és a rövid távon továbbra is fenntartott jegybanki többletlikviditás lehetőségére a forint is erősödéssel reagált az elmúlt hét második felében, azonban a 200 napos mozgó alá is beszúró kurzus ismét felfelé vette az irányt; míg az EURHUF jegyzése a hétfői kereskedés első felében az 50-napos mozgó alatt bizonytalankodott.
A jelenlegi szintekről ismét felfelé mozdulva el, a korábbi emelkedő trendvonal visszatesztelése vetíthetné előre a további forintgyengülés lehetőségét; míg fundamentális oldalról az MNB soron következő kamat-meghatározó ülése lehet piacmozgató hatású, amennyiben a jegybank az előzetes -korántsem egységes- befektetői várakozásokkal szemben ismét 'unortodox' módon nyúlna az alapkamathoz.

USDTRY (4-órás)
Hullámvasúton a török líra: a Fed meglepetését okozó szerdai ülését követően a líra a csökkenő trendcsatornából lefelé kitörve közel kéthónapos csúcsra erősödött a dollárral szemben, miután a jegybanki stimulus lehetséges csökkentésével kapcsolatos befektetői aggodalmak átmeneti háttérbe szorulására a feltörekvő piaci devizák jelentős erősödéssel reagáltak.
Azonban a hét második felében ismét gyengülés következett, miután a pénteken érkezett amerikai jegybankári komment újra óvatosságra intette a piaci szereplőket.
Az USDTRY kurzusa az elmúlt hét jelentős erősödését szinte teljesen visszaadva tört újra észak felé hétfőn délelőtt; így a jegyzés a korábbi csökkenő csatornát maga mögött hagyva ismét fontos szintek közelébe érkezett meg. Az 50-napos mozgó fölé kapaszkodva az 1,9990-2,0 által határolt zóna bírhat kiemelt jelentőséggel rövid távon: amennyiben a kurzus szignifikáns módon áttörné azt, alighanem újabb emelkedés következhetne.

EURUSD, EURHUF, USDTRY - technikai elemzés 2013.09.23.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni