A Nikkei japán gazdasági lap vasárnapi cikke szerint a nyeregnövekedést részben az eladások bővülésével sikerül elérni. A lap szakértők számításaira hivatkozva azt írta, hogy a vizsgált 1500 japán vállalat bevétele éves összevetésben 7 százalékkal, 561 ezer milliárd jenre (5,1 ezer milliárd dollár) nő - írja az MTI.
Elemzők szerint több japán cég adózott eredményét növeli a decemberben elfogadott amerikai adóreform. Így például a Softbank japán távközlési és informatikai konszern 687 milliárd jen (6,3 milliárd dollár) plusz profitra tett szert.
Kapcsolódó
Szakértők szerint a március végével záródó pénzügyi évben jól szerepelnek egyebek között a járműipari cégek. Így például a Toyota Motor a tartósan bővülő európai és amerikai keresletnövekedés hatására február elején azt közölte, hogy éves profitja 2,4 ezer milliárd jen (20 milliárd dollár) lesz, ami 31,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. (Rohanunk az összeomlás felé vagy megússzuk egy pofonnal?)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások