Az eVestment adatai szerint az állami vagyonalapok legalább 46,5 milliárd dollárt vontak ki az alapkezelőknél tartott befektetéseikből tavaly, miután az olaj árának esése miatt kénytelenek voltak pénzzel segíteni gazdaságukat. A hírek szerint a vagyonkiáramlások olyan nagy alapkezelők profitabilitását is negatívan érintette, mint a BlackRock, az Aberdeen, a State Street és a Franklin Templeton - idézi a portál.
A Moody's becslései szerint ráadásul idén a tavalyinál is több, legalább 25 százalékkal több pénzt vonhatnak ki az olajhatalmak vagyonalapjai az alapkezelőktől. A világ öt legnagyobb állami vagyonalapja közül négy olajkitermelő országhoz kapcsolódik, közöttük az a norvég olajalap is, amely elmondása szerint 8,4 milliárd eurónyi tőkét vonhat ki az alapkezelőktől idén. Ráadásul a norvég vagyonalap lépése komoly kihatással lehet az globális részvénypiacra is.
A nagyobb alapkezelők mellett a Morgan Stanley adatai szerint a JP Morgan, a BNY Mellon és a Goldman Sachs vagyonkezelői üzletágait is negatívan érintette a pénzkivétel. A bank tavalyi kalkulációi szerint, amennyiben ilyen ütemben folytatódik az állami vagyonalapok pénzmentése, a tőzsdén jegyzett alapkezelők egy részvényre jutó nyeresége 4,1 százalékkal is eshet idén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap