Nem tartott sokáig a korrekció az OTP piacán: a bankpapír reggel még 3643 forintig eset vissza a csütörtöki 3749-es szintről, majd folyamatosan érkeztek a vevők és az elmúlt percekben 3860-ig tépték ki a könyvet. A forgalom ma is magas, már egy óra előtt megközelíti a tízmilliárd forintot az OTP-kötések értéke. A vételek intenzitásából aligha lehet másra következtetni, mint jelentősebb short pozíciók zárására. A részvény a 2900 forintos legutóbbi mélypont óta már 33 százalékot emelkedett.
A többi vezető részvény kissé lemaradva követi a bankpapírt. A Mol 1,23 százalékkal 18980 forintra, a Richter 0,75 százalékkal 36825 forintra drágult. A Magyar Telekom erejéből egyelőre csak arra futotta, hogy a reggeli négy forintos esést ledolgozza, a papír 546 forinton stagnál.
A BUX 250 pontos emelkedéssel 18750 pontra kúszott föl.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak