Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Nyrt.vezérigazgatója mai sajtótájékoztatóján elmondta, a 2007-ben alakult, azóta is többségében magyar tulajdonban lévő CIG az első hét évben mindent elkövetett, hogy minél nagyobb legyen. Az új vezetés 2013-tól a "smart and beauty" jelszó jegyében más stratégiát valósított meg, közepes méret, minél több saját üzletszerzés, olcsóbb működés, halkabb piaci jelenlét mellett sikerült nyereséget elérniük. A 2015-ös évet a CIG csoport 18,2 milliárdos bruttó díjbevétellel és 775 millió forintos adózott eredménnyel zárta.
A CIG tavaszi közgyűlésén már felmerült az akvizíciós elképzelés, ezzel is indokolta az igazgatóság, hogy miért nem támogatja az osztalékfizetést.A tárgyalások több hónapig folytak az MKB biztosítók német tulajdonosa és a CIG között.
Kádár Gabriella az árat ugyan nem árulta el - az amúgy is kiderül a CIG februári tőzsdei gyorsjelentéséből-, azt azonban hangsúlyozta, hogy az nem az MKB eddigi ráfordításait, nem a két biztosító potenciális értékét, egyedül a jelenlegi értékét tartalmazza, és ez a CIG számára kedvező.
A két MKB-biztosító sok szempontból ott tart, ahol a CIG 2013-ban. A CIG-csoporténál valamivel több, 120 alkalmazott tavaly 9,7 milliárdos bruttó díjbevételt és 360 milliós adózott veszteséget termelt. A két biztosító szavatolótőkéje együtt mindössze 3 milliárd forint, szemben a CIG biztosítók 8 milliárdjával. Ugyanakkor erősek a szinergiák, a CIG-nél magas az unit link típusú termékek aránya, míg az MKB klasszikus termékportfóliót értékesít, jórészt a bankhálózaton keresztül. Az MKB fiókjainak elérése a CIG számára is kedvező.
A vezérigazgató a jövőre várható integráció kapcsán korainak nevezte a létszámra vonatkozó kérdéseket, ám jelezte, hogy erőteljes költségcsökkentés várható az új szerzeménynél.Kiemelte, hogy reményeik szerint az ügyfelek semmit sem fognak megérezni a váltásból. Még az sem biztos, hogy a cégtábla gyorsan cserélődik, nincs döntés arról, hogy lesz-e és ha igen, mikor teljes beolvasztás.
A CIG árfolyama 174 forintra emelkedett a hírre, annak ellenére, hogy a vásárlás elvileg kétségessé teszi a jövő évi osztalékfizetést. Ugyanakkor Kádár Gabriella hangsúlyozta: a menedzsment feladata, hogy elég szabad pénzt biztosítson a tulajdonosok bármely döntéséhez. Ennek jegyében - a későbbi jövőben- további akvizíciót sem zárt ki.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy