A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett Appeninn Nyrt. március 12-én arról tájékoztatott, hogy hétfőn olyan tájékoztatást kíván közzétenni, amely az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatja, erre tekintettel kérelmezte értékpapírjai kereskedésének felfüggesztését - írja közleményében a vállalkozás.
Az ingatlanhasznosítással foglalkozó társaságban éppen pénteken jelentették be, hogy a szintén a BÉT-en jegyzett Konzum Nyrt. - és az aköré szerveződött Konzum-csoport - együttes részesedése immár 51,40 százalékos az Appeninnben. A Konzum tavaly augusztusban jelentette be, hogy a Konzum és a Konzum PE magántőketársaság összesen 49 százalékos részesedést szereznek a társaságban. Múlt csütörtökön hagyta jóvá a befolyásszerzést a Gazdasági Versenyhivatal.
A Konzumban a felcsúti polgármester, gázszerelőből lett sikeres milliárdos, Mészáros Lőrinc 19,57 százalékos tulajdonos. Ezzel a második legnagyobb részvényes a Konzum PE Magántőkealap után (40,31 százalék). De a társaság bonyolult struktúrája miatt a tulajdonolt Nyrt. valójában 47 százalékos tulajdonosa a tőkealapnak, amelyben emellett Mészáros Lőrinc 53 százalékos tulajdonos.
A fotó forrása: Koszticsák Szilárd.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon