A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 65,05 milliárd forintot az előző heti négynapos kereskedésben elért 32,1 milliárd forint után. A hét második felére javult a nemzetközi befektetői hangulat, a magyar piac pedig trendkövetőnek bizonyult a héten - szemlézi az MTI az Equilor Befektetési Zrt. tőzsdei elemzését.
A cég úgy véli, a piaci optimizmus rendkívül törékeny, többek között az Egyesült Államok és Oroszország közti konfliktus Szíria miatt megingathatja a bizalmat.
Kapcsolódó
A rubel jelentős értékvesztést szenvedett el a héten az amerikai szankciók korábbi bejelentése után. A Richter mozgására nézve kulcsfontosságú lehet a továbbiakban is, hogy sikerül-e a rubelnek ledolgoznia az esését, mivel a hazai gyógyszergyártó bevételeinek jelentős része az orosz piacról származik - olvasható a kommentárban.
Az elemzés felidézi, hogy a Magyar Telekom közgyűlése a héten részvényenként 25 forintos osztalékfizetésről döntött. A Mol éves közgyűlése elfogadta az összesen 127,50 forintra vonatkozó osztalékfizetési javaslatot, amely 85 forintos alaposztalékon felül 42,5 forint rendkívüli kifizetést jelent. Az OTP közgyűlése pénteken jóváhagyta a bank 219 forintos részvényenkénti osztalékjavaslatát, a saját részvényekkel korrigálva a tényleges kifizetés 221 forint lesz.
A Morgan Stanley irányításával indulhat az INA cég horvát visszavásárlása miután Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök közölte, hogy a Morgan Stanley, az Intesa Saopaolo és a Privredna Banka Zagreb nyerték el a tanácsadói tendert, amely a Mol 49 százalékos tulajdonrészének visszavásárlásához kapcsolódik - mutatott rá elemzésében az Equilor Befektetési Zrt.
A BÉT-en a vezető részvények a héten az OTP kivételével erősödtek.
A Mol árfolyama 3,27 százalékkal emelkedett, a papír 2972 forinton zárt pénteken, a részvények forgalma megközelítette a 9,4 milliárd forintot az előző heti 6,15 milliárd forint után.
A Magyar Telekom árfolyama 0,89 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 454 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma meghaladta az 1,1 milliárd forintot az előző heti 936 millió forint után.
A Richter árfolyama 0,28 százalékkal emelkedett, pénteken 5370 forinton zárt a gyógyszeripari papír, heti forgalma 7,02 milliárd forint volt az előző heti 6,07 milliárd forint után.
Az OTP árfolyama 1,91 százalékkal csökkent, a bankpapír 11 320 forinton fejezte be a hetet, forgalma elérte a 29,94 milliárd forintot a múlt heti 11,33 milliárd forint után.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4361,68 ponton zárt, 334,33 ponttal, 8,30 százalékkal emelkedett a héten.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat