A cégcsoport konszolidált árbevétele az első negyedévben 34 százalékkal bővülve megközelítette a 2,5 milliárd forintot, amivel történetének második legnagyobb negyedéves árbevételét érte el annak ellenére, hogy március közepétől már erősen jelentkeztek a Covid-19 járvány hatásai. A növekedés elsődleges motorja a töretlenül fejlődő lengyel tevékenység volt, az ottani operáció várakozáson felül teljesített, a konszolidált árbevétel 59 százaléka már Lengyelországból származott - írja az MTI.
Magyarországon 2019 közepétől fokozatos gyengülés jellemezte az ingatlanpiacot. A csoport ingatlanközvetítői hálózatai által generált jutalékvolumen az első negyedévben 15 százalékkal mérséklődött 2019 első negyedévéhez képest, Lengyelországban viszont 36 százalékkal bővült.
Kapcsolódó
A hitelközvetítésben mindkét piacon új csúcsokat ért el a csoport, Magyarországon 20,7 milliárd forint (+65 százalék év/év), Lengyelországban pedig 48,8 milliárd forint hitel közvetítésével (+93 százalék év/év), amihez az Alex T. Great januári felvásárlása is hozzájárult.
A csoport 50 százalékos tulajdonában álló MyCity Residence lakóingatlan projekt kivitelezése április végére lezárult, a lakások átadása a második negyedévben kezdődhet. A lakások 81 százalékát már előértékesítették.
A Duna House 2019 második negyedévétől "tisztított core" korrigált eredménykategóriákat tesz közzé, amelyben a MyCity ingatlanfejlesztő tevékenység eredménye mellett további korrekciót hajt végre a menedzsment által egyedinek, vagy a csoport folyamatos eredménytermelésének megítélése szempontjából lényegesnek tartott tételekkel. A tisztított core működési eredmény 42 százalékkal bővült, az első negyedévben 313,3 millió forintot tett ki.
A Duna-House a Covid-19 világméretű járvány hatására kialakult rendkívül bizonytalan gazdasági környezet miatt április 2-án visszavonta a 2020-as üzleti évre tett nyereség-előrejelzését, mert nem állnak rendelkezésre olyan információk, amelyek alapján megbízható új előrejelzést tudna adni - írják. Március elején meghozták azokat az intézkedéseket, amelyek a közvetítői tevékenység kijárási korlátozások alatt történő folytatásához, hálózatának és központi csapatának egyben tartásához szükségesek, és amelyek a likviditást biztosíthatják. A vállalat felkészült akár egy elhúzódó válságra is.
A menedzsment jelenlegi várakozásai szerint a járvány negatív hatása a második negyedévet fogja leginkább sújtani. A magyarországi tranzakciószámok április első felében érték el a mélypontjukat közel 70 százalékos visszaeséssel. A hónap második felében már megkezdődött a korrekció, ami a kijárási korlátozások május közepi enyhítésével tovább gyorsul. A hitelközvetítésben egyelőre nem tapasztalható csökkenés.
A menedzsment abban bízik, hogy egy tartós gazdasági válság a közvetítői szerep erősödésével járhat az ingatlan- és hitelközvetítésben Magyarországon és a régióban egyaránt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

A Covidhoz mérhető összeomlást hozott össze Trump

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Jön az állampapír-pénzeső 3.0, százmilliárdokat kapnak a befektetők

Egyeztet Trump és Putyin, erősödik a forint

Emelkedett a kincstárjegyek átlaghozama

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

A kínaiak lepipálták a Teslát, világra szóló fejlesztést jelentett a BYD

Ukrajna a békemegoldásért kész fellazítani az orosz szankciókat
