Miközben egy euróért két hete közel 1,11 dollárt adtak, most már 1,08-nál is kevesebbet. Ez lényegében 3 százalékos erősödés a dollár szempontjából, ami még a forint esetében sem kis mozgás, hát még a világ két legnagyobb valutájának keresztárfolyama esetében. Az is igaz ugyanakkor, hogy mindössze 8 hónapja, a legerősebb dollár idején előfordult 0,95-0,96 közötti árfolyam is.
Megjelentek a shortosok
A mostani felpattanás okát találgatják, de az ősz óta lezajlott nagy gyengülés fényében ez csak egy korrekció, ami ilyenkor gyakran indokolt. Ezt támasztja alá az is, hogy a Reuters szerint megnőtt a dollárban nyitott short pozíciók mennyisége, vagyis sokan számítanak további dollárgyengülésre, ami önmagában erősödést idézhet elő, mivel a piac rövidtávon szeret abba az irányba menni, ahol az ilyen pozíciókat kiüti.
Mivel a devizapiacon sokan nagy tőkeáttéttel nyitnak pozíciókat, már viszonylag kis, számukra nem kedvező árfolyam elmozdulásnál nagy veszteségük keletkezik, ezért pozícióik kényszerűen zárásra kerülnek, ami tovább erősíti ezt a mozgást (jelen esetben a dollár erősödését).
Emelkedő kötvényhozamok
Van ugyanakkor még egy tényező, ami indokolhatja a dollár erősödését. Az amerikai államkötvények hozama az utóbbi hetekben nőtt, így vonzóbb lett a dollárban való befektetés, és ez önmagában indokolhatja a dollárvásárlásokat. A kötvényhozamok az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed utolsó kamatemelésekor erősen lecsökkentek, mivel a további kamatemelési várakozások megszűntek, most vélhetően ennek az erős csökkenésnek a korrekciója zajlik.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat