Az euró a reggel hét órakor jegyzett 358,31 forintról délután negyed hétre 359,43 forintra erősödött.
Az euró árfolyama kedden 357,44 forint és 359,63 forint között mozgott.
Kapcsolódó
Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásokkal összhangban nem változtatott a kamatkondíciókon: az alapkamat 0,6 százalékon, az egynapos hitel kamata 1,85 százalékon, az egynapos betét kamata pedig mínusz 0,05 százalékon maradt.
Közleményében a testület kiemelte a koronavírus-járvány által okozott bizonytalanságokat, és jelezte, hogy emiatt a tartósabb inflációs hatások megítélésében a szokásosnál is nagyobb óvatosság indokolt. Jelezte, az MNB készen áll arra, hogy az állampapír-vásárlásokat a tízévesnél rövidebb lejáratú állampapírokra is kiterjessze, a Növekedési kötvényprogram keretösszegét pedig 750 milliárd forintról 1150 milliárd forintra emelték.
A kamatdöntés kihirdetésekor, 14 órakor az euró 358,50 forinton forgott. A közlemény megjelenése, 15 óra előtt pár perccel már 358,73 forinton, 15 óra után pár perccel pedig már 359,06 forinton jegyezték a közös európai fizetőeszközt. Erről a szintről 16.15 óráig a forint 358,46-ig erősödött az euróval szemben. innen azonban folyamatosan gyengült 18.15 óráig - írta az MTI.
A dollár jegyzése a kedd reggeli 295,39 forintról 295,63 forintra nőtt, a frank árfolyama pedig 332,34 forintról 333,06 forintra emelkedett.
Az euró 1,2154 dollárra erősödött a reggeli 1,2127 dollárról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük