Az euróval és svájci frankkal szemben a csütörtökihez képest kissé gyengébb, míg a dollárral szemben erősebb szinteken mozgott a forint.
Az eurót pénteken este fél hét körül 324,51 forinton jegyezték, ami 0,1 szinttel jelent magasabb árfolyamot, mint a csütörtöki.
Kapcsolódó
A svájci frankkal hasonló mértékű gyengülést lehetett látni, az alpesi devizáért 297,83 forintot adtak péntek este fél hét körül.
A dollárral szemben erődösödött a forint a délutáni órákban, este 289,26 forint körül járt az árfolyam, ami 0,1 százalékos elmozdulást jelent az előző napi szinthez képest.
Eközben a dollár 0,2 százalékkal emelkedett az euróval szemben, így a devizapár kurzusa 1,1216-nál járt péntek este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban