Jelentős emelkedéseket láthattunk szerdán a tokiói és hongkongi börzéken, a Nikkei 2,7 százalékkal, a Hang Seng 2 százalékkal került feljebb.
Az emelkedés az egész régióban általános volt, a többi tőzsde azonban 1 százalék alatti pozitív elmozdulásokat produkált: a Shanghai Composite Index 0,9 százalékot, a Kospi 1 százalékot, az S&P/ASX 200 0,3 százalékot emelkedett.
A tőzsdék jó teljesítményét az segítette, a kínai jegybank elnöke bejelentette, hogy Kína eddig még nem látott mértékű szerepvállalásra készül az európai adósságválság felszámolásában. A bejelentésre egy pekingi találkozón került sor, melynek keretében a jegybankelnök Jose Emmanuel Barrosoval és Herman Van Rompuyal tartott megbeszélést az euró helyzetéről. A kínai jegybankelnök szerint az ázsiai ország jelentősen növelné az európai beruházások nagyságát, és ezzel nagymértékben hozzájárulna a régió tőkehiányának felszámolásához.
Raliztak a japán exportőrök, miután a jen tovább gyengült a dollárral szemben a japán jegybank által kedden bejelentett monetáris politikai lazítás hatására. A Toyota 5,1 százalékot, a Honda 3,9 százalékot, a Sony 5,6 százalékot emelkedett.
A Yahoo Japan Corp. 3,7 százalékot esett, miután tegnap olyan beszámolók láttak napvilágot, hogy meghiúsultak a tárgyalások a Yahoo, valamint a kínai Alibaba.com anyavállalata és a japán Softbank között, melynek tárgyát a Yahoo által birtokolt Alibaba részvények értékesítése képezte. Az amerikai internetes keresőóriás 40 százalékos részesedéssel rendelkezik az Alibaba.com-ban és 35 százalékos részesedéssel a Yahoo Japan-ban.
Az Elpida Memory részvényárfolyama 13,9 százalékkal süllyedt , miután a társaság bejelentette, hogy a feltőkésítéséről szóló tárgyalások -melyekre égető szüksége van az Elpidanak a jelentős adósságteher mellett- akadályokba ütköztek. A társaság a japán kormánnyal és több befektetővel is tárgyalásokat folytatott a vállalat tőkehiányának megoldása céljából. A hír közrejátszhatott abban, hogy a világ harmadik legnagyobb DRAM gyártójának dél-koreai versenytársai jelentős mértékben tudtak emelkedtek: a Samsung 5,2 százalékkal, a Hynix Semiconductor 5,8 százalékkal került feljebb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat