A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama erősödött az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi hangulat a nap második felében elromlott. Ennek ellenére a magyar tőzsde indexe emelkedett, ennek hátterében pedig az áll, hogy az olaj- és a bankszektor nagyon jól teljesít. A BUX-index épp ebben a kettőben túlsúlyos, ezért a magyar részvényindex jól szerepelt a régiós indexekhez képest.
Kapcsolódó
A magyar piacon mindegyik blue chip erősödött. A Richter és a Magyar Telekom hamarosan közli gyorsjelentését, amelyekkel kapcsolatban pozitívak az elemzői várakozások, ezzel is magyarázható a papírok erősödése.
A Mol 36 forinttal, 1,67 százalékkal 2198 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,44 százalékkal 13 420 forintra nőtt, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,34 százalékkal 415,50 forintra emelkedett, forgalma 238,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,74 százalékkal 8770 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3747,99 ponton zárt csütörtökön, ez 11,81 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, a kötvényhozamok emelkedése miatt továbbra is eladási nyomás alatt állnak a nagy technológiai cégek.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,02 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,25 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,63 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
A tízéves amerikai államkötvény hozama 1,45 százalékon egyéves csúcsra emelkedett, emiatt pedig folytatódott a technológiai és a távközlési szektor magas árfolyamú részvényeinek eladása. Nyitás előtt az Apple, a Microsoft, az Amazon, az Alphabet, a Facebook és a Netflix 0,5 százalék és 0,8 százalék közötti mínuszban forgott.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,29 százalékos, a párizsi CAC-40 0,03 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,01 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 0,68 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,32 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,12 százalékos mínuszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2224 dollárt adtak, 0,46 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest azonban 0,29 százalékkal erősödött a dollár, 106,17 jenen forgott.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,30 százalékkal, 1780,96 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 1,08 százalékkal, 1778,50 dollárra esett a New York-i árupiacon.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken, de így is több mint egyéves csúcsok közelében mozog.
A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,51 százalékos mínuszban, 65,84 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 0,54 százalékos veszteségben, 62,88 dolláron forgott fél négykor.
Eddigi napi maximumán, 63,79 dolláron a WTI több mint 13 havi csúcson állt, a Brent pedig 66,81 dolláron ugyancsak a tavaly január eleji szint közelében mozgott.
Szerdán emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,35 százalékkal, 31 961,86 pontra, az S&P 500-as mutató 1,14 százalékkal, 3925,43 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,99 százalékkal, 13 597,97 pontra kúszott fel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben

Elég a vánszorgásból, fel kell végre gyorsítani a budapesti villamosokat

Grönland döntött, Donald Trump Vlagyimir Putyinra várt

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk
