A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 766,67 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 52 306,67 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a Mol az üzemanyagárak maximálása miatt gyengélkedett. Úgy véli, hogy a jogállamisági vita szintén befolyásolja a tőzsdét. A befektetők közben már a következő kamatdöntő ülésére készülnek, a részvénypiac alakulását jelentősen befolyásolhatja a jegybank jövő heti bejelentése.

A Mol 82 forinttal, 3,22 százalékkal 2468 forintra csökkent, 8,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,19 százalékkal 18 250 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,46 százalékkal 436 forintra erősödött, forgalma 57,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,76 százalékkal 8530 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4219,97 ponton zárt pénteken, ez 7,02 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!