A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,83 pontos emelkedéssel, 87 227,47 ponton nyitott pénteken.
Iránykereséssel, enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2505,68 pontos, 2,79 százalékos csökkenéssel, 87 225,64 ponton zárt csütörtökön.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy folytatódott az esés a hazai részvénypiacon, miután a bejelentett amerikai vámok a vártnál súlyosabbak voltak. A BUX index grafikonján 86 ezer pontnál adódhat a következő fontosabb támasz.
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 23 530 forintnál adódhat a következő támasz, míg 24 360 forintnál ellenállás van. Az OTP-részvények ára csütörtökön 1290 forinttal, 5,14 százalékkal 23 810 forintra esett, forgalmuk 19,0 milliárd forintot tett ki.
A Mol grafikonján 2964 forintnál húzódik a következő támasz, míg 3090 forintnál ellenállási szint. A Mol 56 forinttal, 1,83 százalékkal 3006 forintra csökkent, 3,3 milliárd forintos forgalomban csütörtökön.
A Richter viszonylag jól tartotta magát, azonban a 200 napos mozgóátlag továbbra is ellenállást jelent 10 492 forintnál, támasz 10 300 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 10 420 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom az 50 napos mozgóátlag alá került, mely így 1557 forintnál jelent ellenállást, támasz pedig 1486 forintnál látható. A Magyar Telekom árfolyama csütörtökön 32 forinttal, 2,04 százalékkal 1540 forintra gyengült, forgalma 4,2 milliárd forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt