Javul a nemzetközi befektetői hangulat Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Közölte, az OTP árfolyama kezd eltávolodni a 17 270 forintos támasztól, a következő ellenállás 17 530 forint közelében látható. Szerdán az OTP-részvények ára 125 forinttal, 0,72 százalékkal 17 445 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol a 2960 forint közelében húzódó szint alatt maradt, a következő támasz 2900 forint közelében látható. Az előző nap a Mol 16 forinttal, 0,55 százalékkal 2950 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az elemző szerint a Richter grafikonján változatlanul 9855 forintnál húzódik ellenállás, míg 9585 forintnál támasz. Szerdán a Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,46 százalékkal 9750 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

Varga Zoltán kiemelte, hogy a hazai részvénypiac sztárja továbbra is a Magyar Telekom, amelynek az árfolyama szerdán csaknem 3 százalékkal emelkedett, áttörve a 800 forintos szintet, a következő potenciális akadály 825 forintnál húzódik. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 23 forinttal, 2,9 százalékkal 816 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

Arra is kitért, hogy csütörtökön zárás után jelenik meg a Magyar Telekom jelentése, a távközlési társaság árbevétele közel 12 százalékkal emelkedhetett éves alapon, az EBITDA 18 százalékkal, az EBIT 33,4 százalékkal bővülhetett a konszenzus szerint, míg a nettó eredmény 21,5 százalékkal.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!