A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,11 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 42 705,36 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy erőteljesen negatív hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken, és ez Magyarországon is meghatározta a kereskedést.
Az indexeket a dollárerősödés húzta lefelé, a befektetők félelmeit fokozta a földgáz árának további emelkedése - részletezte. A piac szerinte a Fed állásfoglalására vár a kamatpolitika várható folytatásáról.
Kiemelte azt a friss hírt, hogy a 4iG a magyar állam közreműködésével megvásárolja a Vodafone Magyarországot, a bejelentés hatására az informatikai társaság részvényei több mint tíz százalékkal emelkedtek, a cég papírjainak forgalma pedig a negyedik legnagyobb volt.
A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,06 százalékkal 2804 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 164 forinttal, 1,79 százalékkal 8984 forintra esett, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,54 százalékkal 330 forintra erősödött, forgalma 92,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,25 százalékkal 7990 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3901,65 ponton zárt hétfőn, ez 49,47 pontos, 1,28 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A kereskedés további nagy eseménye volt, hogy a 4iG az állammal közösen megveszi a Vodafone helyi üzletágát, aminek érzékelhető piacmozgató hatása volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor