Ben Bernanke, a Fed elnöke határozottan elégedetlen az amerikai munkaerőpiaci fellendülés tempójával - ez nem meglepő az utóbbi hónapok stabilan százezer alatti foglalkoztatottság-növekedése után -, újabb jegybanki intézkedést azonban ma sem jelentett be. A hétfőn nyilvánosságra hozott, nagy csalódást keltő júniusi kiskereskedelmi adat után az is egyértelművé vált, ismerte el Bernanke, hogy az amerikai gazdaság a második negyedévben még az első három hónap kétszázalékos tempójánál is lassabban bővül.
Bernanke azonban a költségvetési politika felelősségét érzékeltette a szenátus pénzügyi bizottsága előtt - ahol évente kétszer válaszol a szenátorok kérdéseire -, hiszen hiába a lassuló trend, továbbra is csak annyit mondott, hogy a Fed "készen áll" újabb eszközöket bevetni. Ez elemzők szerint annyit jelent, hogy kormányzótársaihoz hasonlóan Bernanke is attól tart, hogy az újabb kötvényvásárlási programmal megvalósított mennyiségi lazítás (QE3) egyre kevesebb pozitív hozadékkal bír, a lépés kockázatai viszont egyre nagyobbak lehetnek. Ennyiben tehát a múlt heti Fed-jegyzőkönyvben megjelentekhez képest semmi újat nem mondott az amerikai jegybank vezetője.
Kapcsolódó
A piacoknak nem tetszett az újabb ingyenpénz-hullám halasztása, a részvénypiacok és az arany ugyanis azonnal lefelé vették az irányt Bernanke szavai után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó