Az eladók uralták a kereskedést, ráadásul a tőzsdei hangulat is kedvezőtlenül alakult a nap második felében - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, aki kiemelte a 4iG-rényvények 8 százalék feletti erősödését (plusz 8,66 százalék), ami a kedvező negyedéves adatoknak, valamint a Rheinmetall várható együttműködésének köszönhető.
Az OTP árfolyamát az MNB kamatemelése átmenetileg föllendítette, de zárásra mérséklődött - tette hozzá a szakértő.
Kapcsolódó
A Mol 64 forinttal, 2,52 százalékkal 2474 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,36 százalékkal 17 965 forintra erősödött, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 429 forint maradt, forgalma 114,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,46 százalékkal 8775 forintra emelkedett, a részvények forgalma 826,4 millió forintot ért el.
A BUMIX 4316,18 ponton zárt csütörtökön, ez 40,37 pontos, 0,94 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt