A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 411,71 pontos, 1,94 százalékos emelkedéssel, 21 584,76 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Horváth István, a Raiffeisen Bank kötvénykereskedője az M1-en elmondta: az Európai Központi Bank (ECB) kamatdöntése, illetve az euróövezeti jegybank elnökének azt követő nyilatkozata után meglódultak a piacok. Egész nap pozitív volt a hangulat a részvény- és devizapiacon, a forint- és a kötvénypiac is jól teljesített. A hazai főbb részvények árfolyama szépen emelkedett, csupán a Richter maradt le kicsit a negyed százalékos plusszal. A forint napi legerősebb pontján zárt, 312 alatt.
Az ECB 0,05 százalékon hagyta irányadó kamatát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,30 százalékos, illetve mínusz 0,20 százalékos szintjét csütörtöki kamatdöntő ülésén, ami megfelelt a piaci várakozásoknak.
Mario Draghi, az euróövezeti jegybank elnöke pedig bejelentette, az ECB csökkentette az euróövezetre vonatkozó inflációs és gazdasági növekedési előrejelzését az idei és a következő két évre az alacsony olajárak és a feltörekvő országok teljesítményének gyengülése miatt. Draghi közölte azt is, hogy a romló környezetben az ECB kész újabb intézkedéseket tenni a gazdaság megtámogatására, de egyelőre korainak tart bármilyen lépést.
A Mol 375 forinttal, 2,77 százalékkal 13 900 forintra erősödött, 1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 2,79 százalékkal 5530 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,53 százalékkal 397 forintra emelkedett, forgalma 131,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 11 forinttal, 0,26 százalékkal 4260 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1636,51 ponton zárt csütörtökön, ez 8,33 pontos, 0,51 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában csak a takarmánykukorica ára változott, novemberre 490 forinttal olcsóbb lett, így 46 010 forint.
A malmi búza decemberre továbbra is 49 800, a takarmánybúza 46 400, a takarmányárpa pedig 44 300 forintba kerül.
Az olajosmagvak ára sem módosult, a napraforgó októberi ára 105 000, a repce máciusi ára 110 000 forint maradt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek