A naperőművek várhatóan 2019 első felében kezdik meg kereskedelmi működésüket, ezt követően a termelt villamos energiát a kötelező átvételi rendszerben (kát) értékesítik 25 éven keresztül, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal engedélye alapján.
A most zárult tranzakció révén megvalósuló fejlesztéssel az Alteo naperőművi portfóliójának névleges teljesítménye az összes egység megépülését követően eléri a 20 megawattot - adta hírül a cég.
Kapcsolódó
A most megvásárolt projekttársaságok (a True Energy Kft., valamint F.SZ. Energia Kft.) összesen 14, egyenként 495 kilowatt névleges villamos teljesítményű naperőmű-egység építésére rendelkeznek engedéllyel, így a tranzakció révén az Alteo egy közel 7 megawatt összkapacitású kiserőmű beruházást valósíthat meg Nagykőrös város külterületén, amelyek várhatóan 2019 első felében már meg is kezdhetik kereskedelmi működésüket.
Eseménydús időszak áll mögöttünk a fotovoltaikus beruházásoknál, hiszen kevesebb mint 1 év alatt a portfóliónkba került a domaszéki, már működő naperőmű, valamint - a mostani megállapodással együtt - további három, megvalósítás alatt álló fotovoltaikus projekt is.
A jelenlegi tranzakcióval lassan kimerítjük a 15 milliárd forintos beruházási programunk keretét. Szeretnénk tovább haladni a megkezdett úton, így a jövőben újabb beruházásokat tervezünk, amelyeken csapatunk már dolgozik is. E 4 projekt által a cég naperőművi projektjeinek névleges teljesítménye a beruházás befejezésekor már el fogja érni a 20 megawattot - mondta Ifj. Chikán Attila, az Alteo-csoport vezérigazgatója.
A kép illusztráció.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük