FtseMib
Az ismét kiújuló olasz belpolitikai feszültségek, valamint az amerikai külügyminiszter hétfői nyilatkozata nyomán katonai beavatkozástól tartó piaci aggodalmak együttesen rántották mélybe a nemrég még új lokális csúcsra kapaszkodó milánói börzét, amely a hét második napján ismét fontos támaszok közelébe érkezett meg.
Az árfolyam a 21-napos mozgó alá süllyedve a 16 700-as szintet és a középtávú (kékkel jelzett) emelkedő trendvonal által közrefogott támasz-zónát tesztelte: amennyiben az olasz részvényindex alatta zárna be, könnyen újabb eladások következhetnek a későbbiekben.

USDHUF
Bár az MNB délutáni kamatdöntése felé közeledve a hét második napjának általános piaci hangulatromlása alól a forint sem húzhatta ki magát: a kurzus a 200-napos közelébe emelkedett; így míg felfelé a lilával jelzett csökkenő trendvonal jelenthet fontos ellenállást az USDHUF számára, lefelé továbbra is a 222-es vízszintes támaszra érdemes koncentrálni. Mindemellett a 222-es szint és a már említett csökkenő trendvonal között kirajzolódó csökkenő háromszög formáció magában hordozza a jelentős elmozdulás lehetőségét; így nem árt némi óvatosság.

DAX30
Továbbra is sávozás jellemzi a német részvényindexet: a Dax az elmúlt hét második felének emelkedési kísérlete után ismét lefordult a sáv tetejéről. Felfelé, a 8445-ös ellenállás szignifikáns áttörése esetén a korábbi történelmi maximum felé vehetné az irányt az index; míg lefelé, a 8213-8200-as zónából lefelé kitörve számíthatnánk a további lejtmenet lehetőségére. Utóbbi esetben a következő meghatározó támaszt a 8084-es szint jelentheti a német börze számára.

FtseMib, USDHUF, DAX30 - technikai elemzés 2013.08.27.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha devizapárokkal kereskedne vagy további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál