A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 73,58 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 41 000,04 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
Donald Trump amerikai elnök mind a mexikói, mind a kínai tárgyalásokat értékelte. A mexikói tárgyalások csütörtökön folytatódnak, miután szerdán megállapodás nélkül záródtak. A kínai fronton mindkét oldalról harcias retorika jött be, így alapvetően megint a bizonytalanság és a törékenység jellemzi a piacokat, emiatt nem látszódik érdemi irány.
Kapcsolódó
Ebben a szellemben mérsékelt visszaesés volt a budapesti börzén is. A nagy papírok közül a Richter a legerősebb láncszem, amely az elmúlt két napban a leggyengébb szereplő volt. Az OTP pluszban zárt, de nem tudott érdemi emelkedést felmutatni. A BUX lehúzó ereje a Mol és a Magyar Telekom volt.
A Mol 30 forinttal, 0,91 százalékkal 3266 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 380 forintra erősödtek, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,96 százalékkal 414 forintra esett, forgalma 99,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,59 százalékkal 5130 forintra nőtt, forgalmuk 839,3 millió forintot ért el.
A BUMIX 4213,66 ponton zárt csütörtökön, ez 4,43 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Vegyesen zártak a főbb európai piacok
A londoni FTSE100 index 0,55 százalékos plusszal, a frankfurti DAX-30 0,23 százalékos mínusszal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,26 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot - írta az MTI. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,05 százalékos mínusszal zárta a kereskedést.
A nap egyik legnagyobb vesztese, a Renault francia autógyártó 6,4 százalékos mínuszban zárt a párizsi tőzsdén, miután a Fiat Chrysler visszalépett a Renault-nak tett 35 milliárd dolláros egyesülési ajánlatától.
A befektetők csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntésére is figyeltek. Az EKB kormányzótanácsa a piaci várakozásokkal összhangban, változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.
Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,22 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,13 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,13 százalék csökkenést jelzett.
Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 17 cent (0,28 százalék) plusszal, 60,80 dolláron állt.
Az arany unciánkénti ára 0,69 százalékkal, 9,25 dollárral 1342,85 dollárra emelkedett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1298 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1252 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit

A BKV minden korrupciógyanút visszautasít
Beiktatták Leó pápát, elárulta végső célját
