A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 102 ponttal, 0,39 százalékkal, 26 106,83 pontra emelkedett.
Az S&P 500-as mutató 11,84 ponttal, 0,41 százalékkal lett magasabb, és 2891,68 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 44,41 ponttal, 0,57 százalékkal gyarapodott, és 7837,13 ponton zárt.
Az indexek emelkedésének lendületet adott, hogy meredeken emelkedett a kőolaj világpiaci ára csütörtökön, miután májusban négy olajtankert is támadás ért a Perzsa-öböl közelében, az újabb incidensek híre pedig ismét felszínre hozta az olajszállítások esetleges megszakadásától való félelmeket. A részvényárak emelkedését azonban fékezték az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusok alakulása miatti aggodalmak.
A nagyvállalatok között a nap nyertesei közé tartozott 7 százalék körüli plusszal az American Airlines Group részvénye. A Walt Disney 4,2 százalékos emelkedett köszönhetően, hogy a Morgan Stanley javította a Disney Plusra előfizetők számára vonatkozó előrejelzését. Ezzel szemben a csütörtöki kereskedés egyik legnagyobb vesztese a Twitter volt mintegy 4,3 százalékos mínusszal, miután a Moffett Nathanson elemzőcég a vállalat költségeinek emelkedését és bevételeinek lassuló bővülését várja.
Ágazati szinten az olajárak jelentős emelkedése miatt az energiaszektor részvényei teljesítettek a legjobban, a kommunikációs szolgáltatási ágazat részvényei is kedvezően szerepeltek.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára jelentősen emelkedett. Közép-európai idő szerint este fél nyolc körül a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) 1 dollár 12 cent (2,19 százalék) emelkedéssel, 52,26 dolláron állt.
Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára pedig 1 dollár 23 centes (2,05 százalék) pluszban, 61,20 dollár volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás