A keddi kereskedés végére 18 286 pontig emelkedett a BUX index, ez két százalékkal haladta meg a hétfői záróértéket. A mutató napközben is pluszban volt, de vélhetően a hóvégi zárások miatt az utolsó percekben rántottak még egyet felfelé. Forgalom tekintetében is jól sikerült a kereskedés, hiszen délutánig 14,6 milliárd forint cserélt gazdát. Ennek szokás szerint az OTP bonyolította legnagyobb részét, a bankpapírokkal 8,3 milliárd forint értékben kereskedtek. Milliárd feletti forgalommal tudott zárni a Mol, a Magyar Telekom és a Richter is.
A vezető részvények többsége javítani tudott, a nap nyertese az OTP lett, mely 3,95 százalékos emelkedés után 4736 forinton fejezte be a napot. A bankpapírok napközben végig pluszban voltak, majd a zárás előtt jött meg a vevők utolsó hulláma. Közben a Mol 2 százalékkal 16 140 forintig drágult, míg a Magyar Telekom öt forinttal 420 forintig erősödött. A jelek szerint a befektetők kezdik értékelni a távközlési cég néhány hét múlva esedékes 50 forintos osztalékát, így lassan csipegetik már a papírokat.
A gyógyszergyártóknak felemás napjuk volt, hiszen a Richter 0,45 százalékos emelkedéssel 33 750 forinton zárt, az Egis viszont 0,8 százalékkal olcsóbb lett, így 17 955 forintért cserélt gazdát.
A kisforgalmú spekulatív papírok között volt néhány nagy vesztes: a Biomedical 18,5 százalékot bukott, míg a Phylaxia több mint 13 százalékkal lett olcsóbb, a Kulcssoft pedig 12,5 százalékkal esett vissza.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Hét fantasztikus világörökségi emlék került veszélybe
