Az Egyesült Államok második legnagyobb bankja szerdán közzétett gyorsjelentésében közölte: július-szeptemberben 4,07 milliárd dollár, részvényenként 37 cent adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 470 millió dollár, részvényarányosan 4 cent veszteség után. Elemzők ennél rosszabb, részvényenként 33 centes eredményre számítottak.
Az észak-karolinai Charlotte-i székhelyű bank harmadik negyedévi összbevétele 2,4 százalékkal, 20,91 milliárd dollárra csökkent. Elemzők kisebb bevételt, 20,67 milliárd dollárt vártak.
A BofA 2008 óta több mint 70 milliárd dollárt költött jogi kiadásokra a válság előtti jelzálogpiaci tevékenységével kapcsolatos vizsgálatok és büntetések miatt. A jogi költségek már a harmadik egymást követő negyedévben csökkentek, és szemben a tavalyi 6 milliárd euróval, az idén 231 millió dollárra rúgtak.
A harmadik negyedéves gyorsjelentés közzétételét követően a BofA részvénye 2,4 százalékkal erősödött a tőzsdén kívüli forgalomban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy