A gyorsjelentés főbb pontjai:
- Bevételnövekedésről és a nettó eredmény szintjén is javulásról számolt be a Microsoft a második negyedévben, az elemzői várakozásokhoz képest azonban csalódást okozott.
- A negyedévben 900 millió dolláros költséggel nézett szembe a Microsoft készletátértékelések miatt, amit elsősorban a Surface táblagépek árának csökkentése okozott.
- A Windows-divízió volt az egyetlen üzletág, ahol nem tudott bevételnövekedést elérni a cég.
A PC-piac gyengélkedése miatt szenved a Microsoft
Negyedévek óta a személyi számítógépek piacának gyengélkedésétől szenved a Microsoft, ami a második negyedévben is nyomást gyakorolt az eredményekre. A PC-eladások folyamatosan csökkennek a világban, köszönhetően a táblagépek elterjedésének, amelyek konkurenciát jelentenek a laptopoknak, a notebookoknak, a netbookok piacát pedig szinte teljesen kivégezték. A Microsoft későn szállt be a mobil harcba, hiszen a tavalyi év végéig kellett egy olyan operációs rendszerre várni, amelyik már az érintőképernyős eszközökre van optimalizálva. Saját táblagépet is piacra dobott a Microsoft, de a legutóbbi hírek már arról szóltak, hogy a gyenge kereslet miatt a Surface árainak jelentős csökkentéséről döntött a cég.
A bevételek szintjén növekedésről számolt be a társaság az előző év azonos időszakához viszonyítva, viszont az elemzői konszenzustól elmaradt: a várt 20,7 milliárd dollár helyett 19,9 milliárd dolláros bevétellel zárta az időszakot.
Nagy csalódást okozott a profit
A befektetők nagy csalódottsággal fogadták a hírt, az árfolyam 6% feletti zuhanást mutatott a zárás utáni kereskedésben. A nettó eredmény szintjén azonban a 2012 második negyedévi 492 millió dolláros veszteséghez képest javulást ért el az amerikai szoftveróriás, hiszen 4,97 milliárd dolláros nettó profitot könyvelt el. Az eredményeket 900 millió dollárral rontották készletátértékelések, elsősorban a Surface táblagép árának csökkentése miatt. Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve részvényenként 52 centes nyereséget ért el a Microsoft a második negyedévben, ami nagy csalódást okozott, hiszen az elemzők 75 centes nyereségre számítottak.
Az eredményeket bemutató konferenciahíváson a Microsoft pénzügyi igazgatója, Amy Hood közölte, hogy a PC-piac gyengélkedése miatt szenved a Windows-üzletág, amelynél jelenleg az átmenet időszaka tart a "modern korszakba". Hozzátette, hogy a vállalatok felől továbbra is erős keresletet tapasztal, csakúgy, mint a cloud-szolgáltatások piacán. A Windows-divízió bevételei 6%-kal emelkedtek a negyedévben év/év alapon, viszont ha a Windows-frissítések kapcsán elkönyvelt halasztott bevételektől tisztítjuk a számokat, akkor 6%-kal csökkent a bevétel. Az üzleti divízió, amely az Office bevételeit is tartalmazza, 14%-os bevételnövekedést könyvet el, a szerverek üzletág bevételei 9%-kal növekedtek, a szórakoztatási divízió 8%-os, az online szolgáltatások pedig 9%-os növekedésről számoltak be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

Putyin nagyon fél Trumptól, „szisztematikusan engedni fog”

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Ítéletet mondtak a kormányzat terveiről az elemzők, Orbán Viktor nem erre számított

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Lehet rettegni, rákkeltő ősellenségnek kiáltották ki a cukros üdítőt

Döbbenetes drónfelvétel készült a hírhedt magyar "húszemeletesről"
