A részvényeladásról a Nikkei japán gazdasági lap számolt be, amely mintegy 400 milliárd jenre (3,6 milliárd dollár) becsülte az ügylet értékét. Értesülések szerint a japán cégnek újabb befektetési tervei vannak, és ehhez kell a pénz.
A Panasonic egyik illetékese azt mondta, hogy a japán vállalat értesítette a Teslát a részvényeladásról, és hogy mindez nem változtat az üzleti partneri kapcsolaton: a Panasonic továbbra is szállít akkumulátorokat az amerikai vállalatnak.
Kapcsolódó
A Panasonic az első ügyletet még 2009-ben kötötte a Teslával. Egy évvel később, 2010-ben a Panasonic 1,4 millió Tesla-részvényt vásárolt 21,15 dolláros árfolyamon, összesen 30 millió dollárért, röviddel azután, hogy a Tesla részvényeit bevezették a Nasdaqon.
A Tesla részvényára 679,82 dolláron zárt csütörtökön. A cég piaci tőkeértéke az elmúlt 12 hónapban 2,5-szeresével nőtt, ugyanakkor az év eleje óta 3,7 százalékkal csökkent. Pénteken a kereskedés első órájának végén 686 dolláron állt a Tesla árfolyama a Nasdaqon - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások