A Sme szerint Ivan Miklos a felügyelőbizottságban május elsején kezd és öt éven át lesz annak tagja, a szlovák politikus egyidejűleg az auditori bizottság nem állandó tagjának funkcióját is betölti majd. Ivan Miklos nem az egyedüli szlovák lesz a Mol felügyelőbizottságának, abban ugyanis Slavomír Hatina, a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft korábbi társtulajdonosa is tag lett.
Ivan Miklos nem sokkal az 1989-es rendszerváltoztatást követően, az új generáció tagjaként jelent meg a szlovák politikában, privatizációs miniszter volt, majd később kétszer is betöltötte a pénzügyminiszteri posztot. Nevéhez köthető a szlovákiai nagyprivatizáció levezénylése, az egykulcsos adórendszer bevezetése, valamint az ország euróövezethez való csatlakozásának előkészítése is. Érdekességnek számít, hogy amikor Miklos másodszor töltötte be a pénzügyminiszteri posztot, 2005-ben ő rótt ki 1,3 milliárd szlovák korona (csaknem 45 millió euró) bírságot a Mol szlovákiai leányvállalatára a Slovnaftra, amiért a vállalat állítólag visszaélt domináns piaci helyzetével.
Ivan Miklos tavaly februárban Natalija Jareszko, az ukrán pénzügyi tárca vezetőjének főtanácsadója lett, neve az elmúlt hetekben a leendő kijevi kormány pénzügyminiszteri tisztjének várományosaként is felmerült, később Miklos bejelentette: mégsem fogadhatja el az ukrán állampolgárság felvételéhez kötött posztot, mivel az a szlovák állampolgárságának elvesztésével járna.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó