Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en kifejtette, a bizonytalan nyitás után enyhe optimizmus lett úrrá a magyar és a nyugat-európai részvénypiacokon, sőt az amerikai nyitást is ez jellemzi. A BUX index 0,2, a német DAX index 0,3 százalékkal emelkedett, sőt, az amerikai piac 0,4 százalékos növekedéssel még jobban teljesít. A forgalom átlagos volt a BÉT-en.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden nyilvánosságra hozott jelentésének semleges volt a fogadtatása a szakértő szerint. A jövő évre vonatkozó 3,6 százalékos növekedési előrejelzés minimálisan magasabb a piaci várakozásoknál - az Erste például 3,4 százalékos növekedést vár 2017-re -, így nem is volt igazán jelentős piacmozgató hatása. Az inflációs előrejelzést a várakozásoknak megfelelően picit felfelé módosították a várt gyorsabb mértékű gazdasági növekedéssel összhangban, de ez sem okozott komolyabb meglepetést a piac számára - mondta.
A Mol 0,82 százalékkal, 20 790 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,51 százalékkal, 8238 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,61 százalékkal, 488 forintra esett, forgalma 383,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 0,88 százalékkal, 6165 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön