A szakértő azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy az UNCITRAL (The United Nations Commission on International Trade Law) szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság utasítására Horvátországnak és a Mol Nyrt.-nek hétfőn közös nyilatkozatot kellett kiadnia a köztük lévő perről. A dokumentum tartalmazza azt is, hogy a felek és képviselőik az eljárás lezárásáig nem nyilatkozhatnak az ügyről.
A feleket azért kötelezte a választottbíróság a közös nyilatkozat kiadására, hogy tisztázzák a sajtóban megjelent az ellentmondó nyilatkozatokat. A horvát gazdasági minisztérium korábban például azt állította, hogy a választottbíróság kimondta: Horvátország bebizonyította, a vitatott megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, azok érvénytelenek és semmisek. Azt is közölte, hogy a Mol nem adhatja el az INA-részvényeket, illetve csak bizonyos feltételek mellett értékesítheti részvényeit. A Mol viszont azt állította, hogy a választottbíróság nem rendelte el az INA-részvények eladásának korlátozását.
Sonnevend szerint az, hogy a választottbíróság nem kíván az irányítási jogokon keresztül a magyar olajipari cég üzletpolitikai döntéseibe beavatkozni addig, míg azok az INA érdekeit szolgálják, kisebb győzelmet jelent. A szakértő azonban hangsúlyozza, a határozat csak a korlátozó intézkedésekre vonatkozik, nem pedig az ügyben hozott végleges döntés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó