A közelmúltban a Yettel az üzleti ügyfelek aktuális igényeihez igazodva újította meg üzleti tarifakínálatát, így a klasszikus, kis- és középvállalatokat célzó ajánlatok között is megjelent a „Prime” lehetőség, közte a belföldön korlátlan hang-, adat- és SMS-forgalmat, sőt korlátlan EU-s nemzetközi hívást biztosító Yettel Business Prime Max csomag is.
A kialakított üzleti tarifák – a kisebb csomagokat is beleértve – közös jellemzője, hogy készülékvásárlási kedvezményt biztosítanak – már a legkisebb csomagnál is nettó 45 ezer forint mértékűt –, ráadásul ezek a kedvezmények előfizetésenként összevonhatóak, azaz egy vállalkozás több előfizetését megillető kedvezmény egyetlen magasabb árú készülékre is összevonhatja.
Ugyanígy minden üzleti tarifa része az EU-s roamingkereten túl a tarifában alapértelmezetten elérhető EU-s nemzetközi híváskeret is, amely a tarifa nagyságától függően 75 perctől akár korlátlan EU-s nemzetközi híváslehetőséget is nyújthat.
Az év végéig bármely újonnan megrendelt publikus üzleti tarifa esetén nettó 2022 forintos árponton rögzítette a tarifák havidíját a szolgáltató, szerződéskötéstől egészen 2022. december 31-ig, 2 év hűségvállalás esetén. Az üzleti előfizetések készülékvásárlás nélkül is megköthetők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál