Az úgynevezett regeneratív fékezés az elektromos és a plug-in hibrid járművek egyik elengedhetetlen technológiája. Ezek nélkül a járművek hatótávolsága jelentősen csökkenne, ez teszi lehetővé az úgynevezett B-mód és az egypedálos vezetés használatát.
Hogy milyen is ez a valóságban, azt most mintegy 11 469 Volvo-tulajdonos tapasztalhatja meg. A gyártó ugyanis egy fékezési problémát észlelt, amit szoftverfrissítéssel igyekeznek megoldani. Addig is, arra kérik a tulajdonosokat, hogy ne használják az említett két vezetési módot.
Kapcsolódó
A figyelmeztetést több 2020 és 2026 közötti modellt érint, köztük az S60, V60, S90, XC60, XC90, XC40, EX40, EC40 és C40 modelleket. Azok, akik a 3,5,14-es szoftvert használják, problémába ütközhetnek a fékvezérlő modult illetően.
Előfordulhat ugyanis, hogy a fékek nem megfelelően működnek.
Bár ez önmagában elég ijesztően hangzik, a Carscoops szerint ennek két oldala van. Mert bár a probléma kellemetlen, a Volvo szerint csak akkor jelentkezik, ha legalább 1 perc 40 másodpercig lejtőn haladunk. Ez pedig nagy valószínűséggel csak akkor fordul elő, hogy hegyről lefelé haladunk, vagy egy hosszú autópályán völgye ereszkedünk.
Ugyanakkor ha ilyen helyzetbe kerülünk, akkor a probléma valóban nagy, mivel ebben az esetben a fékpedál lenyomása teljesen kikapcsolhatja a fékfunkciót.
Leépítésekbe kezdett a Volvo
A svéd autógyártó több ezer, főleg irodai munkahelyet szüntetett meg a múlt hónapban, egy szerkezetátalakítás során. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle