Moritz Schularick közgazdász, a Kieli Világgazdasági Intézet (IfW) elnöke vasárnap a Caren Miosga című televíziós műsorban beszélt. Azt mondta, nem hiszi, hogy a három nagy német autógyártó, a BMW, a Volkswagen és a Mercedes-Benz öt év múlva is létezni fognak a mai formájukban.
A műsor témája a német autóipar válsága volt, Schularick mellett pedig Cem Özdemir zöldpárti politikus, valamint Hildegard Müller, az Autóipari Szövetség (VDA) elnöke is vendég volt.
A Handelsblatt szerint a műsor zárókérdése arra vonatkozott, hogy létezni fog-e tíz év múlva még a három nagy német autómárka. Schularick erre úgy válaszolt, hogy a német autóipar jelenlegi helyzetét tekintve valószínűleg már az évtized végére sem fognak létezni ebben a felállásban.
Ehelyett inkább „egyfajta Volvo-megoldást”, azaz stratégiai befektetőt tudna elképzelni a német autógyártók számára. Ez lehetne akár egy kínai befektető is, aki technológiákat hoz magával és új piacokhoz biztosít hozzáférést.
A Volvo 2010 óta már a kínai Geely-csoporthoz tartozik, a 2021-es tőzsdei bevezetése után pedig ez a csoport maradt a többségi tulajdonos.
A közgazdász az autonóm vezetéssel kapcsolatosan azt is kifejtette, nagyon aggódik, hogy a visszamenőleges vita miatt elterelődik a figyelem a következő technológiai forradalomról, ami miatt ismételten lemaradnak a gyártók.
Hildegard Müller ellentmondott a szakértőnek, és abszurdnak nevezte előrejelzését. Mint fogalmazott, ő sikeres vállalatokat lát, az autógyártók nehéz helyzetéért pedig többek között a német politikát és a magas energiaárakat tette felelőssé.
Szintén bizakodó a jövőt illetően Özdemir zöld politikus is: szerinte nem elképzelhető, hogy a Daimler kínai kézbe kerüljön, azonban sokat kell tenni annak érdekében, hogy a Mercedes autók német termékek maradjanak.
Összeomlás előtt: itt a németek akcióterve az autóipar megmentésére
A „gazdasági összeomlás megelőzésére” tíz pontos akciótervet mutatott be Münchenben a bajor miniszterelnök, aki ezzel az EU éles bírálata mellett egy új, világos autóipari stratégia alapjait tette le első számú nyugati partnerünknél.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá