Ahogy az elmúlt években, úgy 2020-ban is növekvő tendenciát mutat a Vodafone Magyarország lakossági ügyfeleinek adatigénye - közölte a társaság.
Az eredmény nem meglepő, hiszen tavaly a távoli munkavégzés és otthoni tanulás miatt a telekommunikációs infrastruktúrának minden korábbinál fontosabb szerep jutott. Tavaly megdőlt többek között a heti adatfogyasztási csúcs, de a teljes évre vonatkozó összevetés is növekvő tendenciát mutat.
A növekvő adatforgalom az okoseszközök egyre jelentősebb elterjedésének is köszönhető, illetve annak, hogy a tartalomfogyasztási szokások egyre nagyobb részét teszik ki a videós tartalmak. Többek között az okoseszközök elterjedését támogatja az újgenerációs mobilhálózat, az 5G is.
Míg 2019-ben a legmagasabb egy hét alatt elfogyasztott adatmennyiséget november utolsó hetében, a Black Friday idején használtak fel az ügyfelek, a tavalyi legforgalmasabb héten, december második hetén, a korábbi évnél 63 százalékkal több adatot fogyasztottak a felhasználók. Ez a kiemelkedő érték összefüggésben lehet a karácsonyi vásárlás online lebonyolításának növekvő tendenciájával. A karácsonyi időszakban is több adat fogyott: a 2019-es 764 millió MB-nál több mint másfélszer annyit, vagyis majdnem 1,2 milliárd MB-ot mobilneteztek a Vodafone ügyfelei.
A növekvő tendencia a karácsonyi időszakot követően, az ünnepek között, illetve az év utolsó napján is folytatódott: a 2019-es 500 millió MB adatfogyasztással szemben 2020-ban több mint másfélszer annyit, 794 millió MB adatot fogyasztottak az ügyfelek, mely részben a videós tartalomfogyasztás iránti igény növekedésével és az otthon töltött szilveszterrel magyarázható.
A korábbi évekhez hasonlóan az SMS 2020-ban is veszített népszerűségéből, az ügyfelek egyre kevésbé használják a kommunikáció ezen formáját - ez elsősorban a csevegőalkalmazások egyre szélesebb körű elterjedésének köszönhető. A hanghívások gyakoriságában 2020-ban minimális csökkenés volt megfigyelhető, ugyanakkor a hívások hossza folyamatosan növekszik. Utóbbi egyrészt annak tudható be, hogy a tavalyi évben, a veszélyhelyzet alatt sokan csak telefonhívásokkal tudták tartani a kapcsolatot szeretteikkel, másrészt a különböző korlátlan díjcsomagokkal a hosszú telefonbeszélgetések is mindenki számára elérhetővé váltak.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat