Az Ericsson mobiltávközlési hálózati berendezés gyártó vállalat kedden azt közölte, hogy az üzemi veszteség 12,3 milliárd korona (1 korona=32,51 forint) volt a március végével záródott negyedévben az egy évvel korábbi 3,5 milliárd korona nyereség után.
Szakértők minimálisan kisebb, 12 milliárd korona üzemi veszteséggel számolta. (Itthon kiemelt beruházás lesz a Telekom-székház és az Ericsson-központ.)
A cég negyedéves árbevétele 53,52 milliárd koronáról 46,4 milliárd koronára csökkent. Elemzők nagyobb, 47,3 milliárd korona bevételre számítottak.
Az Ericsson árfolyama a stockholmi értéktőzsde keddi korai kereskedésében 2 százalékos mínuszban állt.
Az Ericsson a világ mintegy 180 országában több mint 100 ezer alkalmazottat foglalkoztat, mobilhálózati berendezései bonyolítják le a világ mobilkommunikációs forgalmának közel negyven százalékát - írja az MTI.
A svéd cég kedden azt közölte, hogy a mobilhálózati berendezések piaca idén 2-6 százalékkal zsugorodik, majd stabilizálódik a következő években.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?