A rendezvényen többek között szó lesz arról, hogy a bankok hogyan használják ki a lehetőségeket és erejüket, vagyis befektetési céllal tekintenek az innovátorokra, vagy vállalkozásépítés helyett csupán magukba szívják a felgyülemlő tudást.
Az MKB bank egyik vezetője arról beszél majd, hogy miként építenek digitális közösséget a bank köré.
Kapcsolódó
Kiderül, hogy milyen "digitális ügyfélélményt" kínálnak ma az európai pénzintézetek.
Bemutatkozik a PayKey nevű izraeli vállalkozás, amely 2017-ben bekerült az 50 legjobb fintech cég közé. Képviselőjük arról beszél, miben segítik a bakokat, hogy szolgáltatásaikat a közösségi média eszközeivel ötvözve kínálhassák ügyfeleiknek.
A digitalizáció és finTech által gerjesztett új típusú verseny a szabályzók számára is új kihívást jelent. A fejlődés számos előnnyel és új kockázatok megjelenésével jár, amelyek kezelése szabályozói beavatkozást igényel. Az MNB képviselője arról számol be, hogy a szabályozók milyen eszközökkel tudják támogatni a bankszektor és a finTech cégek által létrehozott ötletek tesztelését biztonságos piacra vezetését.
Szó lesz arról, hogy a MagNet Bank miként működik együtt a fintech cégekkel és milyen jó tapasztalatokat szereztek eddig.
Végül szakértők vitatják meg, hogy milyen hatást gyakorolt az azonnali fizetés és a PSD2 az offline és online fizetési piacra.
Természetesen nem maradhat ki a témák közül a blockchain technológiák alkalmazása sem.
Időpont: 2017. november 23.
Helyszín: BMC, Budapest, Music Center
A Fintech Banking Summit médiatámogatója a Napi.hu.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)