A zene-streamelő szolgáltatást nyújtó, stockholmi székhelyű vállalat szerdán közzétett gyorsjelentésében arról számolt be, hogy a prémium előfizetést használó ügyfelek száma 108 millióra emelkedett június végére. Ez 30 százalékkal több mint egy évvel korábban, de kevesebb az elemzők által várt 108,5 milliónál.
A Spotify szolgáltatásait havonta legalább egy alkalommal igénybe vevők, köztük az ingyenes változatot használók száma 29 százalékkal 232 millióra nőtt, ami viszont meghaladja az elemzők által várt 227,7 milliót.
A prémium-előfizetőktől származó bevételek 1,5 milliárd euróra rúgtak a második negyedévben, ez a teljes bevétel majdnem 90 százaléka.
A június 30-án végződött három hónapban a Spotify teljes bevétele 1,67 milliárd euró volt, 400 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbit. Elemzők kicsit alacsonyabb bevételre, 1,64 milliárd euróra számítottak.
A részvényesekre jutó veszteség 76 millió euró, részvényenként 42 eurócent volt, ami jóval kevesebb az egy évvel korábbi 394 milliós, részvényenként 2,20 eurós mínusznál. Elemzők azonban kisebb, 32 centes veszteséget vártak az idei második negyedévre.
A Spotify arra számít, hogy a harmadik negyedévben a 240 és 245 millió közötti sávba kúszik fel a havonta legalább egy alkalommal aktív felhasználóinak száma. Elemzők 242 milliós számot várnak.
A New York-i tőzsdén jegyzett Spotify kedden 0,89 százalékos nyereségben, 155,26 dolláros árfolyamon zárt, ami több mint 12 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Szerdán a nyitás előtti elektronikus kereskedésben közel 4 százalékos veszteségben állt a jegyzés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket