Marsra magyar! címmel dokukomédia sorozatot indít a Magyar Telekom és a KMH Film koprodukcióban.

  • Az epizódok egyedülálló módon online, az Index.hu-n díjmenetesen lesznek megtekinthetők május 2-től hetente.
  • A sorozat célja, hogy kikapcsolódási lehetőségeket nyújtson és megnevettesse a nézőket.
  • A Telekom a gyártásában nemcsak támogatóként, hanem alkotóként is aktívan részt vett, sőt, a sorozat univerzuma májustól a márka marketingkommunikációs felületeire is kiterjed majd.

Az elmúlt évtizedben jelentősen átalakult a médiapiac, az emberek már szívesebben töltik az idejüket a szórakoztató tartalmakat kínáló platformokon, mint a hagyományos közösségi média felületeken.

Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy akármilyen nehézséggel is szembesülnek az ügyfelek, számíthassanak a Magyar Telekomra. Ezért vágtunk bele egy szórakoztató filmsorozat elkészítésébe, ami segít az embereknek kiszakadni a mindennapokból, annak ellenére is, hogy nem a tartalomgyártás a fő tevékenységünk. 

– mondta Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója.

A Marsra magyar! szereplői a vállalat marketingkommunikációs felületein is visszaköszönnek majd, mert a Telekom „a hétköznapok során felmerülő gondok megoldásának a részese akar lenni.

A Telekom ezért összeállított egy több mint 80 elemből álló digitális megoldásgyűjteményt, amely a meglévő szolgáltatások mellé kínál díjmentesen igénybe vehető kényelmi funkciókat, hétköznapokat megkönnyítő innovációkat, kedvezményeket és meglepetéseket.

Kép: Aradi Nóra – Badár Sándor mellett többek között Stefanovics Angéla is feltűnik a sorozatban

Nem termékelhelyezésről van szó

A hetente új részekkel érkező fikciós sorozat nem márkázott lesz, a Magyar Telekom csupán egy-egy humoros visszavágás erejéig tűnik fel az epizódokban.

A történet középpontjában a gazdaságunk gerincét képező családi kisvállalkozások egyike áll, amelynek az alkalmazottai a kezdeti bénázások után egyre magabiztosabban kezdik használni a digitális eszközökben rejlő lehetőségeket a vállalat túlélése és a saját boldogulásuk érdekében – így jelenik meg a márka a tartalomban.

Hosszú távú együttműködés

Ez egy rendkívüli együttműködés, közösen valami eddig egészen egyedülállót alkottunk, hisz a sorozat epizódjai mellett a Magyar Telekom következő időszakban látható összes reklámját és egyéb márkatartalmait is együtt hoztuk létre.

– tette hozzá Pusztai Ferenc, a KMH Film producere.

Az alkotók személye (köztük Stefanovics Angéla, Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt) garancia az abszurd, többrétegű humorra, amely még sokszori megnézés után is képes megnevettetni a nézőket.

Ne feledjék, online lesz nézhető

A kifejezetten webre gyártott, minőségi sorozatok száma hazánkban még nagyon alacsony. A Magyar Telekom pedig digitális vállalatként hisz a platform erejében, ezért kifejezetten olyan médiapartnert keresett a projekthez, amely segítségével a lehető legtöbb néző férhet hozzá a tartalomhoz.

Az Indexet is üzemeltető Indamedia valamennyi kiadványában szívesen kísérletezik az új formátumokkal, ezért nagy örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez.

A kifejezetten az Index.hu felületére televíziós formátumban gyártott, díjmentesen elérhető sorozattal úttörői lehetünk a minőségi szórakoztatás terjesztésének az online felületeken

– tette hozzá Starcz Ákos, az Index.hu vezérigazgató

(Támogatott tartalom)

Ennyibe kerülhet egy retúrjegy a Marsra

Egyre többször merül fel a vörös bolygó kolonizációjának lehetősége, azonban sok gazdasági, technológia, természettudományi és jogi akadály merülhet fel. Az űrverseny jelenleg Amerika és Kína között zajlik a Mars elfoglalásáért. A Föld-Mars „menettérti jegy” nagyon sokba kerülhet majd becsléseink szerint. → Bővebben