Tavaly novemberben a középfokú oktatási intézmények diákjai és pedagógusai számára, majd idén márciustól az alapfokú oktatási intézményekben tanulók és tanítók számára is biztosították az ingyenes internet lehetőségét.
A kisebb ügyfélszámú, alacsonyabb árbevételű szolgáltatók arányosabb teherviselése érdekében az innovációs tárca felhívást tett közzé egyedi támogatási kérelmek benyújtására. A felhívásra azok a szolgáltatók jelentkezhetnek, amelyek éves árbevétele az elmúlt két évben nem haladta meg az évi 12 milliárd forintot, és alkalmazotti létszámuk 300 fő alatt volt.
Az igényeket első ütemben a 2020 novembere és 2021 márciusa közötti időszak bevételkiesésének kompenzációjára lehet benyújtani.
A felhívás a lebonyolító Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség honlapján érhető el.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el